Ha az időpontot kellene behatárolnom, nagyjából március vége, vagy április eleje, amikor egy elkeseredett pillanatban úgy döntöttem, hogy külföldi munka után nézek. Igen, elsősorban egy ilyen pillanat vezérelt. Az elkeseredést pedig a pénz szűke okozta. Azt hiszem a mai világban, főként kicsiny kis országunkban is, sokak számára vagy egyáltalán nem elég a fizetésük, vagy éppen kihúzzák a következő hónapig. Nos, talán én nem panaszkodhatnék … nem is teszem. Örülhetek, hogy 5 éve, amikor megszületett a gondolat, hogy dolgozni kell mennem (mert csak úgy tudom a főiskolát befejezni) azóta van munkahelyem. Az egyiken majdnem 4 évet töltöttem, most onnan búcsúztam. Talán a viszonyokhoz képest nagyon is jó hely, mindenféle szempontból (környezet, munkatársak, főnökök és fizetés).
Csak ugye kérdés, hogy kinek mennyi az elég a normál élethez.
Nagyon közel vagyok a 26. életévemhez. Ezzel alapvetően nincs is gond. A szüleimmel élek egy nagy házban. Talán ez sem akkora gond. De amikor belém hasít, hogy szaladok a 30 felé, és nincs olyan anyagi körülményem, hogy egyedül bármit is meg tudjak állítani és elkezdjem a valóban nagybetűs életet, akkor megint érzem azt az elkeseredést. Én is azok közé tartozom, akik várják már a következő fizetést. Így nem sokat lehet megtakarítani…. Nem lesz hitel nélküli autóm és egy kis lakásom, hogy úgy érezhessem önálló vagyok, minden téren megállok a lábamon. Nahát ez az, amit én nem szeretnék! A hitel szótól összeszorul a gyomrom. Tapasztalom a szüleimmel együtt, hogy mit jelent. Ez még egy indok volt arra, hogy külföldön vállaljak munkát. Apránként egymásra halmozódtak az indokok, amik amellett szóltak, hogy menjek, mert itthon nem tudom megvalósítani az álmaimat.
Én pedig mertem nagyot álmodni és hiszem, hogy aki mer, az nyer! 🙂
Tartsatok Velem, a következő posztban kiderül, hogy mi történt azután, hogy online jelentkeztem egy luxus óceánjáró hajóra (szobalánynak)!
Ez nem teszt komment. Érdekel a blogod. Ha nem zavar, egy nyugdíjas tengerészkapitány követ. 🙂
tesztkomment